Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vonzásban

Óriási Erővel pörög szüntelen,

Végtelenséged körül, a Végtelen.

 

Teremtő Erőddel a bolygók,

Haladnak rendületlenül.

S a Tejút rendszer szivárvány színei,

Arcodra víztükör csillámaiként vetül.

 

Nem áll meg semmi:

Az évszakok, és a Lelkek változása.

Melyben nap süt, és

Fagyos hideg tél jön, a forró nyárra.

 

Mosolyogsz, és hallgatsz.

Mindenről tudsz,

És mindent megtapasztalsz.

 

Az Örömöt, a csodás csodálatot.

Együtt csodálhatjuk Veled,

Gazdagságban gyönyörű alkotásod:

 

Mindazt, mit Végtelen Világunk magából elárul,

Míg Mindenek fölötti hatalmad, előttünk kitárul.

 

Egy Vonzás, lüktető elcsendesedésében,

Egyre hallhatóbb szívdobbanás:

Benső Világunk sodrásában, az áldozat.

A legszebb válaszadás.

 

Hol Életek fakadnak,

És Lelkek.

És fáj az elszakadás.

 

Hol megismerted velünk

A halált, a gyászt, a szenvedést.

És megismertetted velünk a Kereszthordozást,

Az egyetlen Üdvözítő Reményt.

 

Hol Szereteted vonzásában

Mindent magaddal ragadsz,

És nem hagyod veszni,

Lemondásaink felajánlásait:

 

A sebzett Szereteteket.

A Hozzád szárnyaló,

Irgalmad ölelő lelkeket.

 

Hiába jönnek Eget,

És Földet söprő változások.

Míg nézed, imára kulcsolt kezeinket,

Végtelen Irgalmad, előttünk ki tárod.

 

Lehajolsz, és csendesen átölelsz.

Míg hagyod, hogy megértsünk mindent,

Egyszer észrevétlenül magadhoz emelsz,

És kitárod tükörként, szíveinket.