Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


12 Virágoskert

 Ajánlás

 

Kis Titi, és Máté!

 

Örömmel mondom el nektek gondolataimat. Válaszom hiányosságát az Istenre bízom, és Benneteket. Kérdéseitekből is látom, hogy mennyire szeret Benneteket az Isten, és hogy milyen szeretettel vagytok iránta, ahogyan kedves előtte. Én csak próbálkozom, de sok lendületet ad nekem, ahogyan ti szeretitek Őt. Ahogyan rajtatok csodálkozom, kimondatlanul is megtanítotok engem csodálni Őt.

Talán nem fontos, vagy inkább nem is szabad időt, alkalmat adni mindannak kifejezésére, hogy eláruljuk egymásnak azt, amit az Istennek kell velünk közölni. Ti. saját Szeretetének közléseit.

Én már attól is boldog vagyok, hogy láthatom, hogy milyen csodálni való szeretettel szeret Benneteket. Talán nem vakmerőség ezért bele gondolnom abba, hogy amint ez alól senki sem kivétel, még én sem vagyok az. És ha ebből valamit is tudhatok, arra ne fektessek nagyobb hangsúlyt, „ne éljem föl” annak tudatát sem, hanem maradjak mindig alkalmas, szeretni Őt.

 

 

A Hit

Dátum: 2014.06.14
Fénykép: 0
Mappák: 0

Bűntelenül

Dátum: 2014.06.14
Fénykép: 0
Mappák: 0

El kell engedni!

Dátum: 2014.06.15
Fénykép: 0
Mappák: 0

Gyere, és kövess engem

Dátum: 2014.06.12
Fénykép: 0
Mappák: 0

Isten ajándékai

Dátum: 2014.06.12
Fénykép: 0
Mappák: 0

Isten akarata

Dátum: 2014.06.14
Fénykép: 0
Mappák: 0

Isten felé, de hogyan?

Dátum: 2014.06.15
Fénykép: 0
Mappák: 0

Isten kertje

Dátum: 2014.06.15
Fénykép: 0
Mappák: 0

Isten szeretése

Dátum: 2014.06.14
Fénykép: 0
Mappák: 0

Isten válaszai

Dátum: 2014.06.12
Fénykép: 0
Mappák: 0

Istennek ajánlva magunkat

Dátum: 2014.06.12
Fénykép: 0
Mappák: 0

Istennek rózsát?

Dátum: 2014.06.12
Fénykép: 0
Mappák: 0

Jézus szeretetének mélysége

Dátum: 2014.06.14
Fénykép: 0
Mappák: 0

Kitárulkozó Szeretet

Dátum: 2014.06.14
Fénykép: 0
Mappák: 0

Mielőtt Isten, bármit is mondana

Dátum: 2014.06.14
Fénykép: 0
Mappák: 0

Milyen lehet a Mennyország?

Dátum: 2014.06.14
Fénykép: 0
Mappák: 0

Szeretet meglepetés

Dátum: 2014.06.14
Fénykép: 0
Mappák: 0

Testi böjt?

Dátum: 2014.06.12
Fénykép: 0
Mappák: 0
 

Fényképek